Névnap és dátum script

Díjátadás Szolnokon

2010, december 7 - 17:44 -- matek

Kitüntették Szolnokon az abonyi Csajbók Viktort - A POWER Karate SE versenyzőjének, Csajbók Viktornak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy rangos kitüntetést vehetett át Szolnokon.
Viktor számos rangos hazai és külföldi verseny győztese és érmese, idén kor- és súlycsoportjában diákolimpiai bajnok lett.  Azért díjazták Szolnokon, mert itt jár középiskolába.  Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is sok szeretettel gratulálunk!

LŐVE

Forrás: www.miabonyunk.hu

Diákolimpiai bajnokait köszöntötte Szolnok
A szolnoki önkormányzat kedden délután az Aba-Novák Kulturális központ színháztermében köszöntötte a város diákolimpiai bajnokait

 

A legeredményesebb fiatal sportolók és felkészítőik mellett elismerést vehettek át a 2009/2010-es tanév során legjobban teljesítő általános és középiskolák, valamint diáksport-egyesületek képviselői is. A díjakat ünnepi köszöntőjét követően Szalay Ferenc polgármester adta át a tehetséges ifjú sportolóknak.

A középiskolás díjazottak intézményenként, Széchenyi Gimnázium: Varga Tímea, Koncz Boglárka, Gál Mihály (mindhárman atlétika), Joó Anett (lábtoll-labda), Várnai Vivien (vívás), Bíró Márk, Turi Frida (mindketten evezés), Keliger Bernadett (cselgáncs). Baross: Urbán Ákos, Lifka Krisztián, Mészáros József, Matkovics Zsolt, Krizsai József, Szigetvári Zsolt, Balázs Zsolt, Csík Roland, Doba Zoltán, Marosán György, Burka János, Szabó Patrik, Czimmer Zoltán, Göblyös Gergő, Farkas András (mindannyian fekvenyomás), Harsányi Zoltán (lábtoll-labda), Csajbók Viktor (karate). Jendrassik: Horváth Árpád, Papp Róbert (mindketten fekvenyomás). ÉPFA: Danyi Gábor (búvárúszás), Pusoma Lajos (fekvenyomás), Gyulai Balázs (cselgáncs). Felkészítő testnevelő: Pöstényi Attila. Pálfy: Szabó Bence (kajak-kenu). Verseghy: Dobos Ferenc, Pálinkás Szilveszter, Sípos Éva, Aleksziev Rita, Spányiel Fruzsina (mindannyian kajak-kenu), Hably Alexandra (aerobik). Varga: Chladek Vanda, Szentesi Roland (mindketten kajak-kenu). Közgazdasági: Kiss Nikolett (fekvenyomás). Kereskedelmi: Vágó Anikó, Ferencz Andrea, Gábor-Szabó Nikolett (mindhárman kispályás floorball). Felkészítő testnevelő: Szolnoki Zoltán.

Az összesen 15 sportág országos versenyein elért sikerekhez a városi sportegyesületek berkein belül dolgozó szakedzők áldozatos munkája is nagyban hozzájárult. A diákolimpiai bajnokok egyesületi edzőjeként díjazásban részesült Szloboda Éva (aerobik), Szöllősi Péter (asztalitenisz), Majercsik László, Öhlbaum Zoltánné (mindketten atlétika), Modla Csilla (atlétika és bowling), Somogyvári Beáta (búvárúszás), Molnár Dezső, Molnár Csaba (mindketten evezés), Auner Zoltán, Borsi István, Hunya Árpád (mindhárman fekvenyomás), Uj Bianka, Uj Darinka (mindketten fit-kid), Németh Tibor (cselgáncs), Czeglédi Gábor, Bordács Balázs, Sinka Kornél, Tarsoly István (mindannyian kajak-kenu), Furkó Kálmán, Krupincza János, Lázár Tibor (minhárman karate), Fehér János (lábtoll-labda), Dancsházy Nagy Tamás (vívás), Rigó Sándor és Németh Csaba (mindketten tenisz).

Az ünnepségen eredményt hirdettek az általános és középiskolák hagyományos diákolimpiai, illetve szabadidősport-pontversenyében is. Szabadidősport, általános iskolák: 1. Széchenyi Körúti Ált. Isk., 2. Kodály, 3. Belvárosi. Középiskolák: 1. Ruhaipari, 2. Környezetgazdálkodási, 3. Közgazdasági. Diákolimpia, általános iskolák: 1. Széchenyi Körúti Ált. Isk., 2. Belvárosi, 3. Fiumei. Középiskolák: 1. Széchenyi Gimnázium, 2. Verseghy, 3. Baross.

Forrás: www.szoljon.hu

 

kategória: 

Új felhasználók

  • Andy
  • Renyka
  • matek3
  • Pintér Tamás
  • matek

HOZZÁSZÓLÁSOK

Nincs megjeleníthető hozzászólás.

Edzés ideje:

  • Abony:
    Kezdõ csoport:
    Kedd és Péntek : 17:00 - 18:00
    Haladó csoport:
    Kedd és péntek: 18:00 - 19:30
    Versenyzők:
    Hétfő - Szerda - Csütörtök:
    17:00 - 18:30
  • Kocsér:
    Hétfő: 16:30 - 18:00
    Csütörtök: 16:30 - 18:00
  • Nagykőrös:
    Kedd   16:30 - 17:30
    Csütörtök 16:30 - 17:30

Jelenlévők

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen