Névnap és dátum script

Ezt írták rólunk

Karatésaink nagy sikerei

2010, november 29 - 22:47 -- matek

2010.11.13.-án került megrendezésre Zágrábban a 15. Branco Bosniak emlékverseny címen az idei úgynevezett Horvát Open. A versenyre Európa közvetlen élvonalának egyik legerősebb mezőnye jött össze tíz országból. A POWER SE-t két fő képviselte a sportrendezvényen. Zupkó Ádám, aki a nyolc közé jutásért kiegyenlített küzdelem után bírói döntéssel maradt alul a Világkupa III. helyezettjével szemben és Gál Csaba, aki 70 kg-ban igazán jó teljesítményt nyújtott és második helyezést ért el. Csaba elnyerte a verseny legtechnikásabb versenyzőjének járó különdíjat is. Ugyanezen a napon, a nehéz anyagi helyzetünk miatt csak egy fővel tudtunk részt venni a II. Össz- Knockdown Karate utánpótlás bajnokság „ BUSHIDO EUROPA KUPÁN „ Budapesten. A POWER Karate SE-t itt gyermek kategóriában Sánta István képviselte. István a nehézsúlyúak között mérettette meg magát, ami azért is nehéz, mert nincs felső határ. Az első mérkőzésén nagyon céltudatos és hatékony küzdelemben az első menet vége előtt technikai KO-val győzött. A döntőbe jutásért a szentesi Oyama Dojo versenyzőjével került össze, aki méretben és fizikailag is nagyobb volt Istvánnál.

kategória: 

Három országos bajnok

2010, november 4 - 21:05 -- matek

A POWER Karate SE sportolói Karcagon jártak és nem tétlenkedtek, hiszen összesen három országos bajnokuk is lett. E mellett ketten második helyet értek el és három bronzérem is jutott az abonyi karatékáknak.

A versenyt október 30-án rendezték meg Karcagon, X: Nagykun kupa néven, ahol összesen 230 a- indultak, 41 klub színeiben. Horvátországból is érkeztek sportolók, így a verseny nemzetközivé sikeredett. Nézzük a POWER SE sportolóinak eredményeit:

kategória: 

III. egészségnap Abonyban /karate bemutató/

2010, május 15 - 21:26 -- matek

Manapság egyre inkább előtérbe kerül az egészséges életmód: az egészséges táplálkozás, testmozgás. 2010 május 8-án megrendezésre került Abonyban a harmadik egészségnap. A rendezők színes programokkal és sztárvendégekkel próbálták népszerűsíteni az egészséges életre való nevelést.
Itt mindenki megtalálhatta a magának megfelelő elfoglaltságot. A gyerekek önfeledten ugrándozhattak az ugró várban, vagy vetélkedőkön mérhették össze ügyességüket társaikkal. A felnőttek szűrővizsgálatokon ellenőrizhették testük egészségi állapotát, vagy megismerkedhettek az egészséges táplálkozás és az egészség megőrzésének titkával.

kategória: 

Karate minden mennyiségben

2010, május 3 - 19:08 -- matek

A POWER Karate SE sportolói az elmúlt időszakban rendkívül szép eredményeket értek el rangos versenyeken. Április 11-én a Magyar Kyokushin Karate Szervezet nyílt f elnőtt Magyar Bajnokságát Szolnokon rendezték meg, ahol a verseny megnyitóján Krupincza János szakosztályvezető ünnepélyes keretek közt vehette át a Kyokushin szervezet által megküldött dan diplomát és három danos fekete övét shihán Furkó Kálmántól. A versenyen ketten indultak a POWER SE színeiben, Gál Csaba 70 kg-ban, Zupkó Ádám 80 kg-ban küzdött.

kategória: 

Karate bemutató Cegléden 2010

2010, március 16 - 23:13 -- matek

A ceglédi Pulzus Szabadidőközpont felkérte klubunkat, hogy az általuk rendezett Válts, Változz rendezvényen bemutatót tartsunk. Mivel az abonyi csapat nagy része a diákolimpián vett részt, ezért a ceglédiek kis csoportja vállalta el a felkérést. A programon előttünk Rubint Réka és Shobert Norbert tartott előadást és aerobik órát. Sajnos a mi bemutatónkra már nem voltak
annyian kíváncsiak, mint Norbiékra viszont ez a kis közönség is nagyon lelkes volt. A gyerekcsoport kihon gyakorlatokat mutatott be, majd Gál Csaba hajtott végre formagyakorlatot. Ezután ismét a gyerekek mutatták meg hogyan is kell pontkesztyűzni, majd a felnőtt csoport csinálta a páros gyakorlatokat illetve az irányított küzdelmet.

kategória: 

Diákolimpia területi elődöntő Abony 2010

2010, március 14 - 14:41 -- matek

Remek verseny Abonyban - Március 13-án egy rendkívül színvonalas kyokushin karate versenyt szerveztek a városi sportcsarnokban. A házigazda POWER SE mindent megtett annak érdekében, hogy a rendezvény rangjához méltó legyen a szervezés. A diákolimpia területi elődöntőjén szép abonyi és nagykőrösi eredmények születtek. Összesen 175 sportoló küzdött meg a helyezésekért. A hab a tortán az lett, hogy a legtechnikásabb női versenyző az abonyi Kovács Vivien lett.

kategória: 

V. Zemplén Kupa 2010

2010, március 12 - 10:37 -- matek

Jól szerepeltek karatésaink - A POWER Karate SE versenyzői február 27-én Sátoraljaújhelyre utaztak, az V. Zemplén kupa nyílt karate bajnokságra. A megmérettetésre három felnőtt versenyző utazott el, mindhárman éremmel a tarsolyukban térhettek haza. Krupincza János szakosztályvezető maradéktalanul elégedett sportolói szereplésével. Hosszú volt az abonyi karatésuk útja addig a sikerig, míg elmondhatják magukról, hogy már nem csupán az utánpótlásban vannak kiemelkedő sikereik.

kategória: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Ezt írták rólunk csatornájára

Új felhasználók

  • Andy
  • Renyka
  • matek3
  • Pintér Tamás
  • matek

HOZZÁSZÓLÁSOK

Nincs megjeleníthető hozzászólás.

Edzés ideje:

  • Abony:
    Kezdõ csoport:
    Kedd és Péntek : 17:00 - 18:00
    Haladó csoport:
    Kedd és péntek: 18:00 - 19:30
    Versenyzők:
    Hétfő - Szerda - Csütörtök:
    17:00 - 18:30
  • Kocsér:
    Hétfő: 16:30 - 18:00
    Csütörtök: 16:30 - 18:00
  • Nagykőrös:
    Kedd   16:30 - 17:30
    Csütörtök 16:30 - 17:30

Jelenlévők

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen